A generációs elmélet spiráldinamikai értelmezése

A generációs elméletet William Strauss és Neil Howe amerikai történészek alapozták meg az 1991-ben megjelent Generations című könyvükkel. Ebben azt állítják, hogy az egymást követő emberi generációk világlátásában, értékrendjében és viselkedésében egy mintázat fedezhető fel, ami ciklikusan ismétlődik.

Szerintük egy ilyen ciklus (saeculum) hozzávetőleg egy emberöltőt, 80 évet tart és az alábbi szakaszokból áll:

Felemelkedés (High) – krízis utáni időszak, amikor az új intézmények konszolidálódnak, az individualizmus pedig háttérbe szorul. Ilyen korszak volt például a Nyugat felemelkedése a második világháborút követően.

Ébredés (Aweking) – a személyes hitelesség vágyából megszületik az egyéni autonómia és ezzel gyengíteni kezdi az intézményrendszert. Erre példa a 60-as évek Amerikájának hippi korszaka, amely elhozta a tudatosság új ébredését.

Kibontakozás (Unraveling) – az intézmények meggyengülnek és az egyéni individualitás dominál. Ilyen volt az Egyesült Államok gazdasági fellendülése az 1980-as évek közepétől az ezredfordulóig.

 Fordulópont (Fourth Turning) – ekkor történik a társadalom újraszerveződése.

Az elavult intézményrendszer lebontásában és az egyének valamely új csoport felé való elköteleződésében csúcsosodik ki. Történhet békés vagy agresszív úton.

Strauss és Howe szerint ezeknek az időszakoknak megvannak a maguk archetipikus embertípusai: a felemelkedés embertípusa az új értékek felé vágyodó próféta, az azt követő ébredés a szabadságkeresőnomádoké, akiket a kibontakozás során vagyongyarapító hősök követnek, végül a fordulópont elviselni kényszerülő művészek zárják a kört. Egy-egy ilyen időszak körülbelül 20 évet tart és az aktuálisan ereje teljében lévő generáció aktivitása fémjelzi. A szerzők azt is kiemelik, hogy a próféta és a hős dominánsgenerációk, vagyis meghatározó szerepet játszanak a fejlődésben, míg a nomád és a művész inkább elszenvedik az átalakulást, ezért ők az ún. recesszív generációk.

Integrál szemléletű gondolkodóként nehéz volt megállnom, hogy ne keressek párhuzamokat a generációs elmélet valamint Don E. Back és Christopher C. Cowan Spiráldinamika rendszere között. A Spiráldinamika az ember tudatosságát, értékrendjét és az ebből fakadó világnézetét írja le. Kimondja, hogy adott dinamikus folyamatban – egyéni, csoportos vagy akár társadalmi szinten – ugyan azok a törvényszerűségek egyre magasabb fejlődési szinteken újra visszaköszönnek. Könnyű lesz megértenünk a két elmélet találkozási pontjait, ha a Magyarországon ma élő generációkon keresztül tekintjük át a helyzetet:

A Magyarországon ma élő generációk spiráldinamikai besorolása

​​

Baby boom (próféták) – az 1945-65-ös években, a baby-boom idején születettek, ma nyugdíjba készülnek. Értéknek tartják a kemény munkát, a lojalitást, a biztonságot, a megbízhatóságot, az önfeláldozást és tisztelik a hierarchiát. A rendszerváltást sokan úgy élték meg, hogy kiszorultak korábbi munkahelyükről, ahol hűséges munkavállalóként áldozatos munkát végeztek. Megszokták a viszonylagos szűkösséget, takarékosak és találékonyak. Túlságosan szerények, alkalmazkodóak vagy éppen arrogánsak, rugalmatlanok, cinikusak. Spiráldinamikailag ők a kék szinthez sorolhatóak be, mivel alapértékeik az autoritás alapú rend és a közösség iránti engedelmesség és hűség köré szerveződnek. A korszak végén már szembe kellett nézniük a politikai és gazdasági változásokkal. A nyugati behatások, az induló szabad vállalkozások, az ébredező piacgazdaság azoknak jelentett lehetőséget, akik a spiráldinamikai szempontból korai narancs késztetéseiket (autonómia, személyes sikerekre való törekvés, haszonelvű gondolkodás) szabadjára tudták engedni.

​​

X-generáció (nomádok): Az 1965-80-as években születtek. A Kádár-korszakban voltak gyerekek és politikai rendszerváltás idején váltak nagykorúvá. Ők voltak a „lázadók”, az ő vezetésükkel és energiájukkal lépett be a társadalom az új világrendbe. Ma a pályájuk csúcsán vannak. Racionálisak és anyagiasak. Karrieristák és önérvényesítők, ezért kevésbé tisztelik a hierarchiát, mint az előző nemzedék. Értékük a nyitottság, esélyegyenlőség. Erős a realitás-érzékük és erős bennük versenyszellem. Ők a „hajtósak”, akik az anyagi javakat meg akarják szerezni. Távol áll tőlük a vallás. Megfeledkeznek a munka és a magánélet egyensúlyáról, a karriert a család elé helyezik, belefeledkeznek a viszonylagos anyagi jólétbe, stresszesek a munkájukból fakadóan és akár ki is égnek. Az önérvényesítő, törtető, személyes jólétre törekvő beállítódásai alapján az X-generáció spiráldinamikai szempontból a narancs szinthez tartoznak. A folyamatos versenybe való beletompulás, a magány és a kiégés mellett megjelenő bűntudat lassan nyitni kezdte őket a többi ember felé, egy korai zöld színezetet adva a palettához. Megjelenik a saját érzelmek kimutatása, a mások érzelmeire való odafigyelés és a közösségi törekvések.

Y-generáció (hősök): A 1980-1995-ős évek szülöttei, akik már egy védett környezetben, sok szülői törődést és odafigyelést kaptak, többet, mint bármelyik korábbi generáció. Magabiztosak és optimisták, annak ellenére, hogy egy több recessziós hullámot megélő gazdasági környezetben kénytelenek megvetni a lábukat. Fontos számukra a kényelem és az önmegvalósítás. Rugalmas vagy részmunkaidős állásokban dolgoznak és a szüleik is pénzelik őket. A munkahelyen is családias légkörre vágynak. Szeretnek csapatban dolgozni. Nehezen motiválhatóak a munkában. Gyakran a továbbtanulást választják a munkába állás helyett. Fejlett virtuális közösségi kapcsolatrendszert tartanak fenn (Facebook, iWiW, Twitter, stb.), viszont a virtuális térben fejletlen marad az érzelmi intelligenciájuk és nem tanulják meg megfelelően kezelni a konfliktusokat, a krízishelyzeteket. Érzékenyek, szorongóak, bizonytalanok, stresszesek és mindent megtesznek annak érdekében, hogy nehogy elszakadjanak a többiektől. Ezért ők a spiráldinamikai zöld szintet képviselik. Az ő korukban kezdődnek meg azok a globális változások, amelyek majd a fordulóponthoz vezetnek.

Z-generáció (művészek): Az ezredfordulón születettek, jelenleg még gyermekek. A tengerentúlon, ahol egy fél évtizeddel korábban megjelent a hullámuk, őket hívják „zappers”, azaz ugrálóknak, mivel ha nem tetszik neki valami – munka- vagy élet-környezet – azonnal és kompromisszum nélkül odébb állnak. Akár több élettérhez, munkahelyhez, csoporthoz is kötődnek. Mindez a saját identitásuk kifejezésének igényéből fakad. Azzal tudnak csak azonosulni, ami illeszkedik az identitásukhoz. Fejlett a probléma-megoldó képességük, a figyelem megosztási képességük. Életüket a gyors ritmus, a globalitás, a terror-, ökológiai-, szociális-, stb. fenyegetettség határozza majd meg. Kis létszámú, csonka vagy mozaikcsaládban nőnek fel. Egyre több agresszív hatás éri őket részben a médiából, részben a személyes kapcsolatokból. A társas intelligenciájuk elmaradottabb lesz, mint az előző generációké és elidegenednek az élő környezettől. Ők élik majd meg a nagy fordulópontot: a világ mentálisan még feldolgozható lesz számukra, de érzelmileg már nem.

A Z-generáció spiráldinamikai besorolása még nem dőlt el. Ha a világot veszélyesnek, küzdőtérnek fogja megélni, ha elutasít minden kontrollt, erőből visz át dolgokat és felszínre tör elfojtott agresszivitása, akkor piros szinten éli majd meg az amúgy törvényszerűen bekövetkező fordulópontot. Ha a rugalmassága, sok szempontú integratív, a rendszer-áramlást meglovagoló gondolkodása, nyitottsága és autonómiája kerül előtérbe, akkor sárga szinten lép majd át az új korszakba. Ha ez sikerül neki, ez az új korszak integráltan tartalmazza majd mindazokat az értékeket, amelyeket mi, a megelőző generációk felhalmoztunk ebben a saeculum-ban. Ezért mondja erre a spiráldinamika elmélete, hogy a rendszer ilyenkor egy új emeletre lép. Ha ez nem sikerül, akkor a társadalom az új ciklusban visszatér egy korábbi fixációs pontjára, amit képtelen volt meghaladni.

Strauss és Howe bekategorizálták az amerikai történelem elmúlt 500 évét és a mellékelt táblázathoz jutottak, amelyet kiegészítettem egy harmadik oszloppal, a spiráldinamikai jellemzővel.

​​

Következtetések és hipotézisek:

A táblázatban bemutatott 500 év a nagy fejlődéselméleti rendszerek szemszögéből, makroszinten csupán egyetlen egy korszakot ölel fel. Jean Gebser világnézeti rendszerében például ez a mentális korszak. Ken Wilber osztályozásában pedig az etnocentrikus-világcentrikus átmenet. Ezzel szemben Strauss és Howe rámutatnak egy sokkal finomabb mezo-szintű struktúrára: ugyan azok az ismétlődő szekvenciák képeznek ciklusokat, eggyel alacsonyabb holarchiai szintet képezve. Olyan ez, mint az ember éltében jelen lévő korszakok (csecsemő kisgyermek, óvodás, iskolás, stb.), amelyek hasonló szekvenciákat képezve következnek egymás után, ám alattuk is megbújik egy sokkal finomabb periodicitású ciklikus folyamat, a bioritmus. Ez arra bátoríthat bennünket, hogy a nagy fejlődéselméletek lineáris struktúrái alatt is keresni kezdjük a finomabb ciklikus mintázatokat.

A generációs elmélet alátámasztja a spiráldinamikai emelet (tier) fogalmát, amely alapján a zöld szint meghaladásával a rendszerfejlődésben egy újabb minőség jelenik meg. Ehhez hasonlatos például az ember fejlődésében, amikor gyermekkorban kiteljesednek a testi képességek és az egyén a mentális fejlődés útjára lép. Míg a spiráldinamika szerint a zöld szintet mindig a sárga követi, addig a generációs elmélet arra mutat rá, hogy ez az átmenet igencsak agresszív, konfrontatív – vagyis spiráldinamikailag piros – jellemzőkkel is lefuthat sőt, a vizsgált történelemi időszak folyamán tipikusan piros szinten futott le. Ezért komoly a tét, amikor feltesszük a kérdést, hogy a Z-generációra rövidesen váró fordulópont kreatív sárga vagy inkább agresszív piros lesz-e.

Érdemes megfigyelni, hogy Strauss és Howe elmélete szerint a baby boom (próféta) és az Y-generáció (hős) a domináns generációk. Ők azok, akik meghatározzák a ciklus kimenetelét. Így a fordulópont békés vagy viharos jellegének befolyásolásában a legnagyobb felelősség az Y-generációé. Az utánuk következő Z-k érdemben már nem fogják befolyásolni a folyamat kimenetelét, ők a túlélésre fognak koncentrálni.

A generációs elmélet arra is felhívja a figyelmünket, hogy adott generáció világnézeti-értékrendi fejlődésében meghatározó szerepet játszik az, hogy az őt felnevelő generáció milyen fejlettségi szinten áll. Ez az elv valószínűleg más fejlődésvonalakon is ugyan így igaz, pl. a személyiség-, kognitív vagy akár interperszonális vonalakon. Ezt alapul véve meghaladhatjuk a fejlődéselméletekre jelenleg még jellemző statikus, lineáris megközelítést és ráirányíthatjuk figyelmünket a folyamatlépés környezete, kontextusa által okozott dinamikára. Az tehát, hogy az egyén valamely fejlődésvonalon mikor éri el a narancs vagy a zöld szintet, alapvetően függ attól, hogy a szülei és a nagyszülei milyen szinten állnak.

Határokat feszegető az a gondolat is, hogy a spiráldinamika bézs és bíbor szintjei talán nem két önálló szint az első emeleten belül, hanem a piros szinttel együtt egy nulladik emeletet alkotnak. Így a spiráldinamika egy olyan ciklikus folyamatként értelmezhető, ahol egy cikluson belül négy szekvencia van – felemelkedés, ébredés, kibontakozás, fordulópont – és a negyedik szint egy destruktív-konstruktív mix, amely a rendszer bizonyos elemeit megszünteti, más elemeit megőrzi, de az értékeket mindenképp egy új, magasabb minőségi szintre emeli.

A két elmélet összevetéséből fogalmat alkothatunk az evolúció holografikus jellegéről, hiszen a létezés minden szintjén a teremtés azonos elemi lépéseit és azonos dinamikáját sejtetik meg velünk. Napjainkig a figyelmünket főleg a makro- és az egyéni szintű folyamtok megértése kötötte le, pedig a köztes rétegek finom „tánca” csodálatos meglátásokat tartogat.

(Forrás: Szabó Attila, www.integralakademia.hu)